kzsnyit

Az SZTE történetének első téli olimpiai érmét szerezte meg Kónya Zsófia

Pszichológiát tanul a Szegedi Tudományegyetemen a válogatott rövidpályás gyorskorcsolyázó, aki Pekingben már a harmadik olimpiáján képviseli Magyarországot, klubját és egyetemét. A téli ötkarikás játékok programjában most debütáló, vegyes váltó versenyszámban állhatott fel a dobogó harmadik fokára, így duplán is történelmet írt.

Kónya Zsófia eddig két olimpián szerepelt. 2014-ben Szocsiban a pontszerző, 6. helyen végzett a váltóval, egyéniben pedig 1500 méteren képviselte hazánkat. Legjelentősebb egyéni sikere is 2014-es: a drezdai Európa-bajnokságon bronzérem 1500 méteres távon. Ugyanezen a versenyen összetettben a 6. helyen zárt, míg váltóval szintén a dobogó harmadik fokára állhatott. Négy évvel később, 2018-ban a pjongcsangi (Dél-Korea) téli olimpiai játékokon két helyet javított a nőiváltó és negyedik helyen ért célba a 3000 méteres távon.

Zsófi Szegeden született, itt ismerkedett meg a rövidpályás gyorskorcsolyázással (short track) is. Profi sportkarrierje azonban egy időre a háttérbe szorult, ekkor fordult a tanulás felé. Elmondása szerint kézenfekvő volt számára, hogy az SZTE-re jelentkezik.

kzsegy

- Az, hogy szegedi vagyok, sokat számított. Akkor kezdtem az egyetemet, amikor éppen egy hosszabb szünetet tartottam a sportban. Kézenfekvő választásnak tűnt a Szegedi Tudományegyetem és jókat is hallottam róla. Jelenleg pszichológiát tanulok – kezdte a Szegedi Korcsolyázó Egyesület versenyzője. – Szeretem az SZTE-t, megértik, hogy sportolok, támogatnak. A hiányzásokkal sincs gond, amikor rendesen be tudtam járni, akkor nagyon jó volt, csoporttársaim és a tanáraim is segítőkészek voltak.

Klubjában, a Szegedi Korcsolyázó Egyesületben nem ő az egyetlen, aki az olimpiai bronzérmes vegyes váltóval érmet szerzett. Jászapáti Petra is a váltó tagja volt, akárcsak az FTC-s Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Krueger John-Henry is.

kzs

Kónya Zsófia a váltó után három egyéni számban (500, 1000, 1500 méter) is rajthoz áll Pekingben.

 

SZTEinfo - Lévai Ferenc

Fotók: Magyarock


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Frech DánielFrech Dániel – ÁJTK – jog

Úgy gondolom, hogy az egyetemen nagyon családias a légkör, nagyon közvetlenek és segítőkészek az oktatók. Nem is meglepő, hogy mindig előkelő helyeken szerepelünk az országos megmérettetéseken. Ugyanakkor Szeged miatt is érdemes ide jönni tanulni, hiszen nagyon szép, tiszta és rendezett ez a város.






Olasz_BalazsOlasz Balázs - ZMK, előadóművész – klasszikus orgona

Mindig is tudtam, hogy zenész akarok lenni, már ötévesen a rádiót hallgatva operákat énekeltem. Később jött a zongora szeretete. Általános iskolában azt mondtam, hogy zongoraművész leszek, ez annyiban módosult, hogy orgona lett belőle. Békéscsabára jártam zenei konzervatóriumba, és a nyári kurzusok során volt szerencsém Szegeden is zenélni, ekkor szerettem bele a városba. Hogy miért pont Szegedet választottam a zenei pályám szempontjából? Mert ezen az egyetemen nagyon magas színvonalúan tanítanak, és közel van a lakóhelyemhez. Plusz megtalálható a városban az a pezsgés (koncertek sorozata), amire egy zenésznek szüksége van.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.