Szegedi Tudományegyetem, Gyógyszerésztudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  GYTK Hírarchívum  --  SZTE GYTK 2011. június

Gazdára lelt a digitális fényképezőgép

IMG_1834

A középiskolásoknak kiírt TÁMOP pályázat eredményei

2011. június 15.

Második alkalommal került kiírásra középiskolások számára a A kábítószerek veszélyei pályázat, melynek fődíja az idei évben egy digitális fényképezőgép volt. A mostani lehetőségre öt középiskolás nyújtott be munkát, valamennyien magas színvonalon. A Gyógyszerésztudományi Kar oktatóiból felkért bíráló bírálók véelménye alapján az első díjat Kovács Loránd Nyíregyházáról nyerte, a második helyzett Roczkov Anett Battonyáról, míg a harmadik díjat Dán Anikó Orosházáról vehette át. A második és harmadik helyezett vásárlási utalvánnyal let gazdagabb. A két nem díjazott pályázó, Balog Noémi Dóra és Hrivnák Anett Oliva (mindketten Tótkomlósról) egy-egy értékers könyvjutalmat kapott. Ezenfelül minden pályázó a Kar ajándékcsomagját is megkapta.

IMG_1779A díjkiosztó ünnepséget egybekötöttük egy nyílt nappal is a pályázók számára, akik végiglátogatták a Kar intézményeit és betekintést nyerhettek az ott folyó munkába. Különleges lehetőségként, részt vehettek a a gyakorlati és a szóbeli államvizsgán is, ahol képet nyerhettek, hogy a végzéskor milyen komplex tudással kell rendelkeznie egy gyógyszerészhallgatónak.

Az ünnepség fogadással és jó hangulatú beszélgetéssel zárult.


A rendezvényről készült képeket itt lehet megtekinteni.