Szegedi Tudományegyetem, Gyógyszerésztudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  GYTK Hírarchívum  --  SZTE GYTK 2013. február

Rangos verseny, remek előadások

cimlapra

Beszámoló az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar 2013. évi Tudományos Diákköri Konferenciájáról

2013. február 22.

Az elmúlt évtizedek hagyományait folytatva a Gyógyszerésztudományi Kar ebben az évben is az egészségügyi képzésben érintett társkarokkal (Általános Orvostudományi, Fogorvostudományi, valamint az Egészségügyi és Szociális Képzési Kar) együtt rendezte Tudományos Diákköri Konferenciáját. Az idei konferencia Gyógyszerész­tudományi Szekciójára 21 előadásbejelentés érkezett, témájuk felölelte a Karon folyó kutatások csaknem minden területét. Hohmann Judit dékán asszony bevezetőjét követően az előadók 4 előadásblokkban mutatták be eredményeiket. Az előadásokat a kari Intézetek oktatóiból, külső szakemberekből valamint a hallgatói önkormány­zat képviselőjéből álló, 19 tagú zsűri három alszekcióban értékelte. A zsűri elnöki tisztét idén Révész Piroska professzor asszony töltötte be. Az élénk diszkussziót kiváltó, színvonalas előadások minden bizonnyal sok hallgató érdeklődését felkeltették a tudományos kutatómunka iránt.

 

A Gyógy­szerész­tudományi Szekció megrendezéséhez nyújtott anyagi támogatásukért ezúton is köszönetet mondunk szponzorainknak: a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaságnak, a Magyar Gyógyszerész Kamará­nak, a Magyar Kémikusok Egyesületének, a Richter Gedeon Gyógyszergyárnak, az ExtractumPharma Zrt.-nek, az Egis Gyógyszergyárnak, a Goodwill Pharma Kft.-nek, a Csanád Pharma Kft.-nek, a Phoenix Pharma Zrt.-nek, a Szegedi Gyógyszerészképzés Fejlesztéséért Alapítványnak, a Szegedi Ifjú Szerves Kémikusok Támogatásáért Alapít­ványnak és a Gyógy­szerésztudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának. A szekció megrendezéséhez ugyancsak jelentős segítséget nyújtott „Az SZTE Kutatóegyetemi Kiválósági Központ tudásbázisának kiszélesí­tése és hosszú távú szakmai fenn­tarthatóságának megalapozása a kiváló tudományos utánpótlás biztosítá­sával” című, TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0012 számú projekt is. Támogatóinknak köszönhetően a zsűri a szekció minden előadását jutalmazni tudta.

 

A 2013. évi Gyógyszerész­tudományi Szekció végeredménye a következő:

 

 

1. Gyógyszertechnológia, Gyógyszerfelügyelet, Minőségbiztosítás alszekció

 

 

 

Pontátlag

Szórás

Díj

1.

Tari Tímea, SZTE GYTK, IV. évf.
(SZTE GYTK Gyógyszertechnológiai Intézet):
Impinging jet kristályosítási eljárás alkalmazása glicin szemcseméret-csökkentésében
Témavezető: Dr. Aigner Zoltán

43,13

3,204

I. díj

2.

Katona Gábor, SZTE GYTK, V. évf.
(SZTE GYTK Gyógyszertechnológiai Intézet):
Amorfizált segédanyag rekrisztallizációjának kinetikai vizsgálata
Témavezető: Dr. Jójártné Dr. Laczkovich Orsolya

41,73

3,173

III. díj

3.

Csordás Kitti, SZTE GYTK, V. évf.
(SZTE GYTK Gyógyszerfelügyeleti Intézet és SZTE GYTK Gyógyszertechnológiai Intézet):
A „Quality by Design” koncepció gyakorlati adaptációja lizozim tartalmú szilárd gyógyszerforma fejlesztése során
Témavezetők: Dr. Csóka Ildikó, Dr. Sovány Tamás

41,71

3,429

III. díj

 

A zsűri különdíjban részesítette a következő előadásokat (ABC-sorerendben):

 

Dudás Anna, SZTE GYTK, IV. évf. (SZTE GYTK Gyógyszertechnológiai Intézet):
Bőrhidratáció befolyásolása különböző dermális alaprendszerek alkalmazásával
Témavezető: Dr. Berkó Szilvia

Horváth Tamás, SZTE GYTK, IV. évf. (SZTE GYTK Gyógyszertechnológiai Intézet):
Diffúziós vizsgálatok módosított horizontális cella alkalmazásával nazális úton történő hatóanyag-bevitel céljából
Témavezetők: Dr. Ambrus Rita, Prof. Dr. Révész Piroska

Oláh Ildikó, SZTE GYTK, V. évf. (SZTE GYTK Gyógyszertechnológiai Intézet):
Kalcium/D3-vitamin tartalmú szájban diszpergálódó tabletták előállítása és vizsgálata
Témavezető: Dr. Sovány Tamás

Szendrényi Dániel, SZTE GYTK, V. évf. (SZTE GYTK Gyógyszerfelügyeleti Intézet):
Gyógyszertári szolgáltatások minőségének értékelése
Témavezetők: Dr. Csóka Ildikó, Dr. Nagy Tamás

 

 

2. Gyógyszerhatástan, Klinikai gyógyszerészet alszekció

 

 

 

Pontátlag

Szórás

Díj

1.

Bózsity Noémi, SZTE GYTK, V. évf.
(SZTE GYTK Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézet):
A D-homoösztron antiproliferatív hatásának mechanizmusa HeLa sejten
Témavezetők: Dr. Kanizsainé Dr. Minorics Renáta, Dr. Zupkó István

46,27

2,374

I. díj

2.

Biró Gábor, SZTE GYTK, V. évf. ─ Bogdán András, SZTE GYTK, V. évf.
(SZTE GYTK Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézet):
Fetuin-B vizsgálata a vemhesség végén és koraszülésben, patkány modellen
Témavezető: Dr. Ducza Eszter

43,80

3,877

I. díj

3.

Tislér Zsófia, SZTE GYTK, III. évf.
(SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet):
Terápiában használt árnika fajok összehasonlító farmakognóziai vizsgálata
Témavezetők: Dr. Csupor Dezső, Dr. Veres Katalin

43,53

3,420

II. díj

4.

Bóta Judit, SZTE GYTK, V. évf.
(SZTE GYTK Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézet):
Progeszteron kezelés hatása az alfa-adrenerg receptorok működésére vemhes patkány uteruszban
Témavezetők: Dr. Gáspár Róbert, Dr. Hajagos-Tóth Judit

42,40

2,261

II. díj

5.

Szalai Gábor, SZTE GYTK, IV. évf.
(SZTE GYTK Klinikai Gyógyszerészeti Intézet):
Gyógyszerelési jellemzők, elesések gyakoriságának felmérése két szegedi idősotthonban
Témavezetők: Prof. Dr. Soós Gyöngyvér, Dr. Bor Andrea

41,43

3,589

III. díj

 

 

3. Gyógyszeranalitika, Gyógyszerészi kémia, Farmakognózia alszekció

 

 

 

Pontátlag

Szórás

Díj

1.

Georgiádes Ádám, SZTE GYTK, IV. évf.
(SZTE GYTK Gyógyszerkémiai Intézet):
1,2,3-Triazolok, mint potenciálisan bioaktív vegyületek szintézise modern áramlásos technikával
Témavezető: Ötvös Sándor

44,53

3,114

I. díj

2.

Megyesi Rita, SZTE GYTK, V. évf.
(SZTE GYTK Gyógyszerkémiai Intézet):
Kalikotomin enzim-katalizált aszimmetrikus acilezése szakaszos és folyamatos üzemmódban
Témavezetők: Dr. Forró Enikő

43,73

2,987

I. díj

3.

Fekete Beáta, SZTE GYTK, V. évf.
(SZTE GYTK Gyógyszerkémiai Intézet):
Sztérikusan gátolt biciklusos béta-aminosavak Ugi-reakció­jának vizsgálata
Témavezető: Dr. Palkó Márta

42,80

4,601

II. díj

4.

Bugyi Szabolcs, SZTE GYTK, IV. évf.
(SZTE GYTK Gyógyszerkémiai Intézet):
Fluorozott ciszpentacin származékok szelektív szintézise
Témavezető: Dr. Kiss Loránd, Prof. Dr. Fülöp Ferenc

42,47

3,701

II. díj

5.

Barta Petra, SZTE GYTK, IV. évf.
(SZTE GYTK Gyógyszerkémiai Intézet):
Új naftoxazinnal kondenzált benzazepin-származékok szintézise a módosított Mannich reakció alkalmazásával
Témavezető: Dr. Szatmári István

42,07

4,044

III. díj

6.

Petrisor Alexandra, SZTE GYTK, V. évf.
(SZTE GYTK Gyógyszerkémiai Intézet):
Spiro[adamantán-2’,2-kinazolin]-4-onok környezetbarát előállításai
Témavezető: Dr. Miklós Ferenc, Prof. Dr. Fülöp Ferenc

41,80

3,764

III. díj

7.

Gyuricza Anett, SZTE GYTK, V. évf.
(SZTE GYTK Gyógyszeranalitikai Intézet):
HPLC módszer fejlesztés több hatóanyagos osztott por készítmény dózisegységességének ellenőrzésére
Témavezetők: Dr. Kalmár Éva, Dr. Szakonyi Gerda

41,40

3,158

III. díj

 

A zsűri különdíjban részesítette a következő előadásokat (ABC-sorrendben):

 

Konomi Ueno, SZTE GYTK, V. évf. (SZTE GYTK Gyógyszeranalitikai Intézet):
Development and validation of HPLC method for paracetamol in suppositories containing surfactants
Témavezetők: Dr. Kalmár Éva, Dr. Szakonyi Gerda

Tiszai Zita, SZTE GYTK, IV. évf. (SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet):
Az Onopordum acanthium xantin-oxidáz gátló hatású vegyületeinek biológiailag követett izolálása
Témavezető: Dr. Vasas Andrea

 

 

A zsűri döntése szerint a 2013. évi Gyógyszerésztudományi Szekció I. díjat nyert, alábbi öt előadása jutott tovább a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 2013. április 2-5. között Szegeden megrendezésre kerülő Orvos- és Egészségtudományi Szekciójába:

 

Tari Tímea, SZTE GYTK, IV. évf. (SZTE GYTK Gyógyszertechnológiai Intézet):
Impinging jet kristályosítási eljárás alkalmazása glicin szemcseméret-csökkentésében
Témavezető: Dr. Aigner Zoltán

 

Bózsity Noémi, SZTE GYTK, V. évf. (SZTE GYTK Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézet):
A D-homoösztron antiproliferatív hatásának mechanizmusa HeLa sejten
Témavezetők: Dr. Kanizsainé Dr. Minorics Renáta, Dr. Zupkó István

 

Biró Gábor, SZTE GYTK, V. évf. ─ Bogdán András, SZTE GYTK, V. évf. (SZTE GYTK Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézet):
Fetuin-B vizsgálata a vemhesség végén és koraszülésben, patkány modellen
Témavezető: Dr. Ducza Eszter

 

Georgiádes Ádám, SZTE GYTK, IV. évf. (SZTE GYTK Gyógyszerkémiai Intézet):
1,2,3-Triazolok, mint potenciálisan bioaktív vegyületek szintézise modern áramlásos technikával
Témavezető: Ötvös Sándor

 

Megyesi Rita, SZTE GYTK, V. évf. (SZTE GYTK Gyógyszerkémiai Intézet):
Kalikotomin enzim-katalizált aszimmetrikus acilezése szakaszos és folyamatos üzemmódban
Témavezetők: Dr. Forró Enikő

 

Mivel a tavalyi TDK-konferencia Gyógyszerésztudományi Szekciójából a zsűri négy továbbjutó előadást válasz­tott ki, a XXXI. OTDK Orvos- és Egészségtudományi Szekciójában a szegedi Gyógyszerésztudományi Kart így összesen kilenc előadás képviseli. A 2012-es TDK-konferenciáról továbbjutott előadások az alábbiak voltak:

 

Bartus Éva, SZTE GYTK, IV. évf. (SZTE GYTK Gyógyszerkémiai Intézet):
Neurotoxikus β-amiloid oligomereket felismerő foldamer hélixek
Témavezetők: Dr. Martinek Tamás, Dr. Olajos Gábor

 

Bokor Mariann, SZTE GYTK, IV. évf. (SZTE GYTK Gyógyszerkémiai Intézet):
Foldamer konjugátum, ami kivédi a β-amiloid oligomerek neurotoxikus hatását
Témavezetők: Dr. Martinek Tamás, Dr. Fülöp Lívia

 

Marton Lívia, SZTE GYTK, V. évf. (SZTE GYTK Gyógyszeranalitikai Intézet; Solvo Biotechnológiai ZRt.):
Malária ellenes gyógyszervegyületek vizsgálata humán transzportereken in vitro
Témavezetők: Dr. Szakonyi Gerda, Dr. Márki-Zay János

 

Becker Tivadar, SZTE GYTK, IV. évf. (SZTE GYTK Gyógyszertechnológiai Intézet):
A periodontitis kezelésére alkalmas in-situ képződő hidrogél előállítása és vizsgálata
Témavezető: Dr. Csányi Erzsébet


A konferencián készült képekért kattintson az alsó képre!


Honlapra
TDK konferencia 2013.